Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok átfogó ellenőrzését, és az ügyészségnél feljelentést tett több bűncselekmény gyanúja miatt. A jelentés szerint az alapítványok működésében súlyos gazdálkodási és átláthatósági problémák merültek fel, különösen a közpénzek nem megfelelő felhasználása és a túlzott kockázatvállalás miatt. Az ÁSZ megállapította, hogy az alapítványi vagyon jelentős része veszteséget szenvedett el, a befektetések és pénzmozgások követhetősége pedig ellehetetlenült a bonyolult céghálózatok miatt. Az MNB által finanszírozott alapítványok pénzügyi kimutatásaiban is komoly szabálytalanságokat találtak, beleértve a valós piaci értéket meghaladó vagyonértékeléseket és az indokolatlan ingatlanberuházásokat. A feljelentés nyomán most az ügyészségen a sor, hogy kivizsgálja az esetleges büntetőjogi felelősséget.
A Direkt36 birtokába került egy az Állami Számvevőszéknek tulajdonított jelentéstervezet, amely szerint súlyos hiányosságok és jelentős pénzügyi veszteségek érték a Magyar Nemzeti Bank alapítványi vagyonát az Optima Befektetési Zrt. kockázatos befektetései miatt. Az állítólagos dokumentum szerint az Optima átláthatatlan céghálón keresztül működött, túlárazott ingatlanbefektetéseket hajtott végre, és az alapítványi pénzek egy része Matolcsy Ádám környezetéhez köthető vállalkozásokhoz került. Az MNB új vezetése azonnali változtatásokat hajtott végre, és vizsgálatot indított a felelős gazdálkodás biztosítása érdekében. Az ÁSZ szerint az alapítvány működése és fizetőképessége közvetlen veszélybe került, ezért javaslatokat tett a vagyonkezelési rendszer átalakítására.
Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését követően az MNB új vezetése átfogó vizsgálatot indít a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és annak vagyonkezelő cége, az Optima Zrt. működésével kapcsolatban. Az ellenőrzések célja az elmúlt évek pénzügyi tranzakcióinak és ingatlanügyleteinek feltárása, különös tekintettel a közpénzből létrehozott alapítványi vagyon kezelésére. Az MNB a Portfolio megkeresésére közölte, az Állami Számvevőszéket is bevonta a folyamatba, miközben a személyi változások sem maradtak el: az alapítvány élére Gion Gábort, az Optima Zrt. vezérigazgatói posztjára pedig Hegedüs István nevezték ki. Az új jegybanki vezetés szerint a vizsgálatok célja az átláthatóság növelése és a felelős gazdálkodás biztosítása.
A Pallas Athéné Alapítvány (korábbi nevén MNB Alapítvány) 2022. negyedik negyedévét is sikeresen zárta. Az Optima Befektetési Zrt. mint az alapítványi vagyon kezelője, 342 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az 2022. december végén összesen 281,8 milliárd forintot tett ki.
Összefoglalta az MNB alapítványa, hogy az elmúlt 7 évben mely budapesti romos ingatlanok felújítását, új funkcióval való megtöltését végezték el.
2023 közepéig a magyar hatóságok megszüntetik az MNB alapítványait - derül ki az Eurostat dokumentumából. Az Európai Unió statisztikai hivatalának látogatási jegyzőkönyvéből az is kiviláglik, hogy mindez nem is új terv: valójában már 2020 végére ígértük az időközben egy egységbe összevont alapítványok állami körbe való visszasorolását, ám ez a pandémiás helyzet miatt elmaradt.
A Pallas Athéné Alapítvány - korábbi nevén MNB Alapítvány - 2021 harmadik negyedévét is eredményesen zárta. Az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 191 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a harmadik negyedév végén összesen 280,3 milliárd forintot tett ki.
Eredményesen zárta 2021 második negyedévét a Pallas Athéné Alapítvány - közölte az MNB Alapítványok fenntartója, az Optima Befektetési Zrt. Az alapítványi vagyon kezelője 230 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a második negyedév végén összesen 280,1 milliárd forintot tett ki. A folyamatos vagyonnövekedés mellett az alapítvány létrejötte óta 11,1 milliárd forint értékben 1580 oktatási, tudományos pályázatot támogatott.
A Pallas Athéné alapítványok 2019. negyedik negyedévében mintegy 500 millió forinttal gyarapították vagyonukat, az alapítványok összvagyona 274,8 milliárd forintot tesz ki.
Befektetőtárssal tervezi megépíteni a Váci úti üzleti negyedet a Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt., amely előrehaladott tárgyalásokat folytat a gigantikus projektet finanszírozó konzorcium létrehozásáról - írja a Világgazdaság.
Megvették a Vörösmarty tér egyik legjobb fekvésű luxusépületét, a Kasselik Ház eladója a Pallas Athéné Alapítványok, míg a vásárló a nemzetközi AEW ingatlanbefektető volt, a cég egy retail eszközöket tartalmazó befektetési alapja, a Europe City Retail számára vásárolta meg a Vörösmarty tér 3. szám alatt álló ingatlan első három szintjét - szerepel a PropertyEU cikkében.
Fennállásuk óta a legsikeresebb negyedévüket zárták a Pallas Athéné Alapítványok. Az elmúlt negyedév folyamán vagyonuk további 2 milliárd forinttal gyarapodott, így az alapítványok összvagyona 272,188 milliárd forintot tesz ki. Alapításuk óta összesen 5,788 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat. A vagyonnövekedés mellett az alapítványok 7 milliárd forint értékben 1400 oktatási, tudományos pályázatot támogattak.
Összeolvadt a Magyar Nemzeti Bank által alapított alapítványok közül a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), feladataikat az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni.
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik be a Buda Palotába. A szervezet jelenleg még a Krisztina körúton bérelt irodahelyiségekben végzi tevékenységét.
Elkészült a Várkert Bazár szomszédságában álló Ybl Vízházként ismert épület felújítása. A Pallas Athéné Alapítványok tulajdonában álló épület Budai Kreatív Ház néven nyitotta meg kapuit, ahol a kávézó mellett kortárs képzőművészeti kiállítások is helyet kapnak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok alapításuk óta 2,12 milliárd forinttal, 266,4 milliárd forintról 268,52 milliárd forintra gyarapították vagyonukat - közölte az MTI-vel az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt.
Nagy volt a zuhanás.
Három magas rangú tisztségviselőt függesztettek fel hivatalából.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.